Nem túl trendi a múlttal előhozakodni, de mégiscsak minden oda vezethető vissza…

Már a 80-as években, kamaszként a „mindent megengedő Nagyi” 100 éves bútorait csiszoltam, festettem, újra csiszoltam – ma azt mondanánk, antikoltam – , széktámlákból újságtartót készítettem a család nem nagy örömére. Akkoriban a lakberendezés fellegvára, egyben alfája és ómegája a Dómusz Áruház volt, önálló szakmaként ez a műfaj nem is létezett még, így a pályaválasztáskor szóba sem kerülhetett.

A pedagógus pálya számomra meg sem kérdőjeleződött, hivatásomat nagyon boldogan és sok-sok szakmai sikerrel végeztem négy évtizeden át, így szereztem PhD fokozatot is. Rengeteg sajátos nevelési igényű kisgyermek és felnőtt életét tettem könnyebbé, élhetővé.
Közben azonban minden szakmai utazásról – amelyből szerencsémre bőven volt – lakberendezési magazinokat cipeltem haza. A tudatalattimban mindvégig motoszkált valami. Közben persze valamennyi saját otthonomat ki- vagy átalakítani igyekeztem, és a környezetemben is megragadtam erre minden alkalmat.

40 év elteltével első dolgom volt, hogy kitanuljam a szakmát. Tudom, sőt tapasztaltam, hogy sokak számára a végzettség, az oklevél nemcsak hogy nem fontos, de egyenesen elhagyható. Én azonban azt gondolom, nem elég egy szakma szeretete, a hozzáértés, szakszerűség alapvető.
Így jelen pillanatban nem dicsekedhetek általam irányított projektekkel még. Ezt azonban reményeim szerint ellensúlyozni tudom a szakma iránti elhivatottsággal, rendkívüli alaposságommal, precizitással, megbízhatósággal, terhelhetőséggel, és az elmúlt évtizedek hozadékaként sajátomnak mondható empátiás készséggel, humanizmussal és optimizmussal.

Forduljon hozzám, ha a „lakásból otthont” projekt keretében segítségre van szüksége!
Különös kedvencem a konyhatervezés. Nyilván van kedvenc stílusom is, de bármely irányzatban igyekezni fogok a maximumot nyújtani.

Üdvözlettel,
Deák Adrienn