Skandináv

Mivel a skandináv országokban földrajzi okokból kevés a természetes fény, ezért a minden eszközt megragadnak egy lakásbelső kialakításakor, hogy bevonzzák, illetve megsokszorozzák a fényt. Ebből adódóan az alapvető szín a fehér, illetve az ehhez nagyon közel álló világos árnyalatok. Jellemző a funkcionalitás, a praktikum és az ergonómia, ezek összessége eredményezi a harmóniát. Lehetőleg nagy tereket igyekeznek kialakítani, és ebben szellősen elrendezni a bútorokat, melyek egyszerűek és funkcionálisak, némileg még eklektikusnak is mondhatók. Kisebb kanapékhoz, stílusban és színben különböző foteleket társítanak, sőt az étkezőszékek sok esetben műanyagból készülnek.

A természetes fa otthonos, melegséget kölcsönöz az enteriőrnek, leggyakrabban világos árnyalatokban jelenik meg, elsősorban a fenyő, nyír és a juhar.

A padlóburkolat is jellegzetesen hajópadló, illetve a szalagparketta. A lakástextilben is a természetes, puha anyagok dominálnak, de már egy kicsit bővebb színpalettán mozognak, ezzel dobják fel az alapvetően világos, natúr belsőt. Fontos szempont a jól átgondolt világítás kialakítása, melegfényű sok helyi világítótest alkalmazásával. Lehetőség szerint tervezzünk be kandallót is.

Nagy előnye a stílusnak, hogy a vezető, fehér színt bármikor más és más színű kiegészítővel újra öltöztethetjük.